Férfi kézi: dupla vakbélműtét, Igropulo perre készül



Irta: Kgergo 2015-10-08 10:01:23



Konsztantyin Igropulo már jobban van (Forrás: Instagram)



Konsztantyin Igropulo, a dán Kolding férfi kézilabdacsapatának jobbátlövője még legalább két hétig harcképtelen lesz, miután másodszor is meg kell műteni vakbélgyulladás miatt.
Konsztantyin Igropulo először tavaly decemberben feküdt műtőasztalra, amikor még a Füchse Berlin játékosa volt. A beavatkozás azonban nem sikerült tökéletesen, a féregnyúlvány egy nagyjából kétcentis darabja a 30 éves orosz átlövő testében maradt. Ez újbóli gyulladást okozott nála, aminek következtében szeptember végén ismét kórházba került – ezúttal már Dániában –, és másodszor is megműtötték.

„Ma már otthon tudtam tölteni az éjszakát, aminek nagyon örültem – írta keddi Instagram-bejegyzésében Igropulo. – Köszönöm a barátaimnak a figyelmességet, az itteni orvosoknak pedig azt, hogy helyrehozták a német kollégáik hibáját. Gyűjtöm az iratokat, hogy bekerülhessek a Guinness-rekordok könyvébe mint az első ember, akinek kétszer volt vakbélgyulladása. Komolyra fordítva a szót, valójában más miatt folyik az iratgyűjtés, az igazság a mi oldalunkon van!”


A dokumentumok összegyűjtésével valószínűleg arra utalt Igropulo, hogy beperli az operációjánál hibázó német orvosokat.

Bob Hanning, a Füchse Berlin sportigazgatója szerint nincs mitől félniük, még ha bírósági ügy lesz is az esetből.

„Igropulónak decemberben volt sürgősségi műtétje vakbélgyulladása miatt, de a beavatkozást nem a klub orvosai hajtották végre – mondta a Füchse elöljárója. – A műtét után találkozott egy specialistával, aki felajánlott neki egy kontrollvizsgálatot, mivel ilyen műtétnél előfordulhat, hogy a kioperált szerv egy darabja a szervezetben marad. Ő ezzel a lehetőséggel akkor nem élt. Az orvosaink minden kötelezettségüknek eleget tettek, ez dokumentálták is, ezért a részünkről lezártnak tekintjük az ügyet. Ha úgy gondolja, hogy hibát követtek el a műtétjénél a kórházban, akkor a kórház ellen kell benyújtania a keresetet.”

Újbóli operációja miatt Igropulo nem állhat dán csapata rendelkezésére ezen a héten vasárnap sem, amikor a Kolding a Mol-Pick Szegedet fogadja a Bajnokok Ligája B-csoportjában.